In memoriam Pernye András

In memoriam Pernye András

Annak idején, az 198o-ban bekövetkezett haláláig a nevezetes Ki mit tud? című vetélkedő zsűritagja volt. Sosem tudtunk rájönni, hogy ha valakit el kellett küldenie a versenyről, hogyan tette, hogy azt érezte az illető, hogy nagyszerűen teljesített? Minden rendben van?

Úgy lehetett csak, hogy a Tanár úr sosem bántóan utasított el valakit, hanem kedvesen, de igazságosan csak megbírálta.

Így lehetett, hogy a zeneakadémiai diákjaként is csak a jó élményeim jutnak az eszembe vele kapcsolatban. Elültette bennem a hangszerelés gyönyörűségét, a zene játékosságát. Mert ugyanis ezt tőle tanultam meg, szerencsére még éppen időben, még fogékony voltam az újdonságokra. Még nem voltam annyira se fiatal, se idős, hogy szégyelltem volna a játékosságot, az életre való rámosolygást. (Most idősebb koromban megint nem szégyellem, sőt!)

Hiszen a Tanár Úr is mindig ezt tette, bármennyire nehezen ment is neki.

Most képzelődök, és nem vagyok igazságos hozzá. Úgy élt minden nap, hogy neki bizony semmi baja nincs, körülötte minden rendben van. Ezt sugallta az állandó fehér inge, amit kihajtva viselt a zakóján.

Ő már megtanulta azt, amit nekünk, itt maradóknak majd még csak most lesz feladatunk.

Köszönjük Tanár Úr, hogy előre súgott nekünk, nehogy elhasaljunk életünk vizsgáján.