Úgy döntöttem, egy kis előzetest adok a zeneelmélet tanfolyamomból, amit máshogy, másmilyennek akartam megírni, összeállítani, mint az eddigieket én is megismertem.
A természetben különböző magasságú hangokat lehet hallani. Mélyeket, magasabbakat, még mélyebbeket, még magasabbakat. Gondoljon pl. a rigó, vagy a bagoly hangjára. Hogy háziállatot is soroljak: macskát, vagy kutyát. A legkézenfekvőbb különbség mégis a férfi – nő beszédhangja közti különbség. Ezeket a hangokat kellett rendszerbe foglalni, megállapítani, pontosítani az egymáshoz való viszonyukat. Ezt nevezzük zeneelméletnek, vagy a félelmetes szolfézsnak.
Az emberiség történelme során kialakultak bizonyos hangok, melyeket előszeretettel használtak az emberek, ezzel az egyház. Ezeken a hangokon énekeltek.
Kénytelen vagyunk beszélni az egyház, a vallás hatalmas szerepéről. Hiszen a vallás használta legkorábban isten dicséretére a zenét. Így a harci zenék, munkadalok után a vallási énekekről beszélhetünk a legkorábbi időkből. A VII. században I. Gergely pápa munkássága után kapták a vallási dalok a gregorián elnevezést. Ezeket a gregorián dalokat énekelték a szertartásokon a papok, szerzetesek, hangszeres kíséret nélkül, úgy mondjuk a cappella. (Ejtsd: akapella) Lejegyzésük még kezdetleges, nehézkes volt a kottaírást még nem ismerték. A zenék, énekek terjesztése leginkább szájhagyomány úján, a kéz segítségével (kheironómia) történhetett.
A legősibb elemző feljegyzések Arezzoi Guido tollából származnak, az 1000-es évekből, hiszen a tudós, Arezzoi Guido 992-1050-ig élt. Azt, hogy mikor írta meg a zenével kapcsolatos gondolatait, pontosan nem tudni. A lényeg, hogy megismerjük a nevét, mint első zenetudósét, aki legelőször próbálta valamilyen rendszerbe foglalni a hangok világát.
Hasonló dallamok a pentaton hangrendszerben születtek, magyarul, és magyar népdaloknak nevezzük.
penta = öt
ton = hang
Így tehát az ötfokúságról beszélünk.
Nagyjából a középkorban válik szét a két irányzat, az egyházi zene és a világi zene. Elveszti az egyház a vezető szerepét, és már fontos lett a személy, az alkotó kiléte. Szerte Európában belefáradtak az emberek, hogy mindig csak a csatákról, a szentek fájdalmairól énekeljenek, kerestek a saját életükből vidámabb témát. Így keletkezett az énekes világi zene, melyeket madrigáloknak nevezzük. Ezek kifejezetten a világi témákra, a környezetről, az emberről, de kifejezetten a vallásos énekek hatására születtek. Az egyházi énekekben megénekelt szentek harcai, fájdalmai helyett a vidámságot, az emberi légkört tükrözték, a mulatságot, a táncot, sokszor még a pajzánságot is behozták az ember zenéjébe (Pásztordalok).
Míg az egyház az alkotót a névtelenségbe burkolta (M. S. Mester a képzőművészetben, stb.) a világi zene esetében már jegyezték a szerzőjüket (Jannequin, Palestrina, Lassus, stb.)
Ezzel egy időben születtek a paralell a népdalok, köztük a magyar népdalok is, az ú.n. régi stílusú magyar népdalok, még a egyház hatására az ú.n. siratók. Persze pontosan évszám-hónap-nap-óra-perc pontssággal nem lehet kimondani semmit, hisz még évszázadokig az egy-egy ember születésének idejét sem jegyezték föl. Csak a modern kor divatja a pontos statisztika készítése.
Természetesen vannak a további leckékben konkrét ismeretek is – máshogy, könnyebben, mint szokott a tudományos, tanári változatban előfordulni.
Kérem szíveskedjenek megírni a kommentben, tetszik-e ez a fél lecke, szívesen tanulnának-e hasonló stílusú, kevésbé elvont magyarázattal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: