Etika

2009-ben készült ez a kis írásom, tele kételyekkel. Önökre bízom: döntsék el, aktuális, vagy idejétmúlt ez a kis szösszenetem? Bocsánat, hogy rögtön belekotyogok, megadom a választ: sajnos nem haladtunk előre egy jottányit sem.

Nyugdíjba kerültem, vége az aktív munkában töltött éveknek. Némi elfoglaltság után kell néznem. Vajon etikus ez? Nem, mintha kevés lenne a nyugdíjam – bár lehetne több is, de a plusz pénz mindig jól jön. Azon kívül nem tudok mit kezdeni a felszabadult időmmel, energiámmal.

Első lépésben csak a régi „szakmámban” akartam elhelyezkedni. Aztán gyorsan rájöttem, ez nemhogy szinte, de teljességgel lehetetlen. Ha még aktív koromban sem volt rám szükség, mert egészséggel nem bírtam, akkor nyugdíjasként meg pláne!

Így aztán leültem a laptopom elé és kezdtem leírni a gondolataimat. Nem mintha olyan magvasak lennének, de vannak. Reménykedek, talán még párbeszéd, talán újság is kialakulhat… Bizonytalan vagyok, vajon etikus viselkedés-e részemről. Olykor kétségbe estem, mit is akarok én „ilyen öregen”. Meg kell jegyeznem, még nem vagyok nyugdíjas korban, csak leszázalékoltak… Na de akkor is! Elvegyem az erős, egészséges fiatalok elől a munka lehetőségét? Akkor, amikor az egész világ szenved a leépítéstől, a munkanélküliségtől? Akkor mit akarok én a „biztos” nyugdíjam mellett még pénzt keresni? Ez lenne az általam oly nagyon áhított etikus viselkedés? Mit nyafogok, hogy „nem használnak”, pedig vannak jó ötleteim?
Hát nem is a nyafogásból kell kiindulni, csak a tettrekészségből, a pozitív életszemléletből. Dehogy veszem én el a fiatalok elől a munka lehetőségét, nem vagyok hajlandó holmi generációs háborúba szállni a „gyermekeimmel”. Csak szeretném, ha hallgatnának a szavaimra, megszívlelnék a háborgásom. Jól tudom, ezek csak egy „gyepes agynak” a szüleményei, csak papolásnak minősíthető szavak. De legalább leírom, még ha esetleg nem is olvassák el, nem is kerül az írásom „illetékesek” kezébe.

Pedig nagyon szeretném. Nem akarok én a „világ megváltója” lenni – anno több mint 2000 évvel ezelőtt megvolt hozzá az illetékes, de szegénynek neki sem sikerült. És középiskolás, aztán egyetemista koromban sokadmagammal próbálkoztunk a világot megváltó beszélgetéseinkkel  – de akkor sem sikerült. Hiába, nem és nem! A világ nem hagyja magát megváltani!!!

De nagyon szeretném, ha az erkölcs, az etika megint átvenné az őket megillető helyüket az életünkben.
Ha az irodalmat közvetíteni hivatott médiák, a színház valódi értékeket közvetítene. Ha a kisgyerekes anyuka, az idős bottal járó megint kapna ülőhelyet a villamoson. Ha az iskolában a gyerekek nem rugdosnák meg a tanárt, ha a tanár tényleg matematikát, (történelmet, földrajzot, stb.) tanítana. Nem az interneten közreadott szex szolgáltatásaival vívná ki a tanulói figyelmét, ha a TV-ben, reklámban nem a pornográfia uralkodna. Ha a médiában sem törnék kerékbe édes anyanyelvünket a nyomdafestéket nem tűrő szavak használatával. egy egyszerű köznyelvi hír elmondásakor… Ha megint lenne a tisztességnek becsülete, ha nem a simliskedés lenne a sikk. Ha megint divatba kerülne az udvarias, etikus viselkedés.

Ha megint egyszer csak visszakerülnének a dolgok a helyükre.