Henri de Toulouse-Lautrec

A hangszerelés egyik legfőbb eszköze, hogy nyitott szemmel járkál a hangszerelő a világban, hogy összegyűjtsön megfelelő lényeket, tényeket, eseményeket. Figyel a világra, az eseményeire, az abban résztvevő emberekre, sokszínűségükre. A „kifestőkönyvünk” kiszínesedhet, így dolgoztak az elődeink nagyjai is. Nem csak a hangszerelésben. Festők, akik a festészetet felváltották a litográfiára, plakátok, reklámtáblák létrehozására, illusztrációk készítésére.

A francia posztimpresszionisták egyik nagy festője, az apai ágon az Alphonse de Toulouse-Lautrec Monfa grófi család, anyai ágon az Adéle Tapié de Céleyran szintén grófi család elsőszülöttje. A teljes neve: Henri de Tolous-Lautrec Monfa, 1864-ben született.

A szülők első fokú unokatestvérek voltak, ez meglátszott születendő gyermekeiken is.

A házasság nem volt boldog, csak az elsőszülött Henri maradt életben, Később kiderült róla, hogy testi fogyatékos beteg lett, öccse meghalt. Ő maga kamaszkorában lábtörést szenvedett, sőt betegsége gyógyításának reményében még többször szándékosan eltörték a lábát. Sajnos ez a gyógykezelés hatástalan maradt, megállt a növekedésben. Testi fogyatékossága ebből eredt. Így apja elfordult tőle. Mert látta, hogy fia nem fogja tudni őt követni a vadászatokra, a lovaglásokra, amik az elit osztály szokásos szórakozása volt. Ez a festő haláláig nem változott.

Anyjával ápolt szorosabb kapcsolatot, ami nagyban befolyásolta művészetét. A fiút gyerekkorától kezdve segítette a rajz tanulásban, akin már korán megmutatkozott a rajz tehetség. Számos rajztanárhoz íratta be, fia azonban az érettségi után nem folytatta tanulmányait.

1884-ben elhagyta a szülei házát, és beköltözött a párizsi Montmartre-ra. Itt sorra nyíltak a zenés kávéházak, kabarék. Anyja rosszallása dacára a Montmartre-on züllött, italozó életmódba kezdett. Az itt készült képei témáját a környezete adta. Lóversenyek, kánkánt járó táncosnők, bohócok, prostituáltak, akrobaták keltek életre a vásznain.

Alkotásait álnéven szignálta, hogy ne kompromittálja a családját. Fokozatosa csúszott ki abból a világból, amibe beleszületett.

Vagy inkább a lecsúszás lenne a helyes megfogalmazás? Hiába, az alkohol már akkor sem volt jó tanácsadó.

1891-ben ismerkedett meg az akkor feltörő új divatos technikával, a litográfiával. Ekkor lépett túl az impresszionisták eszközein. Számos plakátja, illusztrációja maradt ránk. Furcsa módon, nekem, mint nem hozzáértőnek, plakátjairól a kifestőkönyvek jutnak az eszembe.

1898-ban alkoholizmusa eluralkodott rajta. Hallucináció voltak, súlyos alkoholmérgezést állapítottak meg nála. Rászánta magát az elvonókúrára 1899-ben. Mikor úgy gondolta, kész, meggyógyult, Le Havre-ba költözött. Ekkor készült festményei sötétebbek, melankolikusabbak. Talán komorabbak.

Ismét Párizsba költözött, inni kezdett megint. Lebénult. Édesanyjához vitette magát, és 1901-ben meghalt.

Festményeiből, litográfiájából árad a párizsi élet hangulata, a mulatozások sokszínűsége, az általa létrehozott mítosz a párizsi életről, a Montmartre derűje. Ugyanakkor jelen van a bohócok, a prostituáltak kínja. Sajátos műfajt teremtett: karikaturát, plakátrajzot, illusztrációt. Munkásságát nem lehet beskatulyázni. A plakátjaiból árad Párizs hangja, a harmonikaszó,  táncoló lányai a kánkán dallamát juttatják eszünkbe. A cirkusz világa lovainak fegyelmezett ritmusú lépkedéseit kísérik például rézfúvósok, a kisdob. Az öltözők parfümös, fülledt világa zenéjét például a hárfák, lantok, fuvolák szólaltathatják meg, míg a prostituáltak szomorúságát, kilátástalanságát például az oboák, mélyvonósok.