Pepita elővette a dobozt, kicsomagolta a tartalmát és fölvette. Hiába, Anyu ismeri őt jól, olyan a cipő, mintha a lábára öntötték volna. Milyen gyönyörű – illegette magát a kislány.
Nagyon tetszett neki. Egy idő után a bal lábassal valami törtét. Önálló életre kelt szinte, sorra bokán rúgta Pepita jobb lábát.
A kislány a könnyeivel küszködve futotta Anyuhoz, és mutatta a vérző bokáját. Anyu megsimogatta a fejét, és elmondta, hogy minden új, divatos holmit meg kell tanulnia viselni.
Hozzátette, hiába tudta magáról, hogy tud járni, az erre a divatos új cipőre nem vonatkozik, gyakorolnia kell újra járni ebben a fazonban is.
Mély levegőt vett Pepita, szomorúan vette tudomásul, hogy még nem veheti föl a csodás új cipőjét és nem dicsekedhet el vele az iskolatársaknak, a barátnőknek. Szurkolt, hogy mire majd fog tudni járni a cipőben, addigra múljanak el a bokájáról a sebek.
Az esti fürdések alatt gondosan nézegette, hogy lepottyantak-e már a sebek hegei? Nos, ha egy-egy le is pottyant, az újonnan keletkezett sérülések ott csúfoskodtak a bokáján. Már-már kétségbeesett, hogy nem fogja tudni majd fölvenni ezt a csodát, amikor egyszer tényleg csoda történt. Úgy sétált át a szobán, hogy egyszer sem rúgta meg, még egy ici-picit sem a bokáját.
Anyuval vártak még egy napot, hogy biztos-e a siker, de másnap is hasonló volt az eredmény. Tehát, Pepita megtanult járni az új cipőjében!
Következő nap szombat lett, nem volt tanítás az iskolában. Pepita türelmetlen volt, meg akarta mutatni valakinek az új szerzeményét. Be akarta söpörni a csodálatukat, az irigységüket. Mert Pepita biztos volt benne, hogy ezért a szép, divatos, felnőttes, új cipőjéért, bizony még irigyelni is fogják.
Alig várta már, hogy kinn lehessen a lakásból, reménykedett, hogy a parkban, vagy a körúton csak belebotlik valakibe, akinek megmutathatja a cipőjét.
Szerencséje volt, kinn volt a parkban Kati is, meg Vica is, és még jó néhány ismerős az iskolából. Mindegyiküknek nagyon tetszett az új cipellő, láthatóan még irigyelték is miatta…
Pletykálni, dumcsizni leültek egy padra.
Egyszer csak titokzatos dologra figyelt föl Pepita. Ahogy ült a padon, a lábával együtt az új cipők illedelmesen, szorosan egymás mellé perdültek. Ahogy egy picit följebb emelte a tekintetét, egy gyönyörű, bordó színű cipő állt előtte. Nagyságából ítélve, egy pár fiú cipő. Nagyon szemrevaló lábbelik! – gondolta Pepita. Szemével elkezdte keresni az arcát annak, aki benne áll a bordó cipőben, megállapíthatta, hogy a csúfolódó hetedikes az.
Aki azonban nem úgy néz ki, mint aki csúfolódni akarna…
Ettől a naptól kezdve együtt sétáltak az iskolából hazafelé a gyönyörű vajszínű lapos sarkú cipellő Pepita lábán, mellett illedelmesen ment, a bordó színű fiú cipő.
A többi lány meg irígykedve figyelte őket a padon ülve: két cipő is tud szerelmet kovácsolni?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: