Buksi, a kanári

Kiskutya helyett – pedig azt szerettem volna, kaptam egy kanárit. Aranyos volt, nem mondom, de nem kiskutya! Szép egyszínű sárga volt, és a bérház lakóinak a bosszúságára harciasan fújta, ugyanis harzi kanári volt. Mármint Harz hegységből származott a fajtája. Gyönyörűen énekelt, nem csak a termetéhez képest, de valójában is harsány hangon.

Ha énekelt, érdekes módon felfújta a bögyét, mintha egy ping pong labdát növesztett volna a nyaka alá. Úgy tudott énekelni, mint ahogyan a dudát is fújják: a tömlőből eresztik ki a  levegőt a dallam megszólaltatásához, a szájból csak pótolják a levegőt. Illetve először felfújják a tömlőt a furulyaszerű fúvókával. Azt hiszem, ez így téves, mert sosem láttam, hogy lelohadt volna fütyörészés közben a labda. De soha egyikünk sem tudta elképzelni, hogy trillázhat ilyen hosszan, ilyen erőteljesen egy ilyen pici madár!

Nyugdíjasan apu volt vele sokszor, mi eljártunk mindenfelé a dolgunkra anyuval. Apu szinte „idomította” „megnevelte” ezt a kis madarat. Ha hívta, a madár jött. Ha a fejére akarta, hogy jöjjön, a madár odament. Ha apu azt kérte, hogy ott fütyüljön, akkor ott fütyült. Azt tette, amit apu kért tőle.

Soha nem bántottuk. Anyu ellenzése dacára olykor kiengedtük a szobában, hadd röpüljön egy kicsit. Mit mondjak, a képkeretek nem díjazták ezért Buksit.

Elfelejtettem mondani, kutyáért könyörögtem, kanárit kaptam, a neve viszont Buksi volt!

Etetni, itatni kellett, sétáltatni nem (Haha! azt elintézte a képkereteken).

Szerette a kendermagot, a sárgarépát, a répa zöldjét, a salátát, főtt tojást, olykor kapott pár szem mákot egészben – nem volt szabad sokat adni neki, úgy ártott volna neki.

Még valami volt, amiért bármikor képes volt akármilyen hosszú trillát kivágni: ha megbontottuk a gyönge cukorborsó hüvelyét, és kínáltuk neki. Még kérni sem kellett. Fújta a borsó látványától. Néha incselkedtem vele, hogy megeszem előle a borsót, kiharaptam a hüvelyéből. Rögtön reagált rá. Azonnal abbahagyta a trillázást, és madarak szokása szerint elkezdte a fejét forgatni, és úgy figyelte az arcomat. Ugyan mit rosszalkodok? Komolyan megettem, pedig ő fütyült? Lehet, hogy nem gondolt ilyesmire, sőt semmire.

De az emberi agyam, agyunk azt mondja, mondta, hogy igenis gondolta, beszélni nem tudott, a fütyülése csak úgy csattogott! Bizony, Buksi okos kis madárka volt.

Úgy emlékszem 15 éves lehetett, amikor egy reggel a kalitka aljában feküdt, lábacskái az ég felé meredtek. Már nem volt benne élet. Nagyon megsirattuk, ezután nem volt semmilyen állatunk.