Nevesincs fa

A házam sarkánál nő egy fa.

Senki nem tudja megmondani a nevét. Nem gyümölcsfa, nem valami nemesebb, nem akác, nem ecetfa, nem tudom milyen fa, csak úgy nevezem, hogy „szemétfa”.

Valahonnan a magját odafújta a szél. Borzasztó gyorsan fejlődik.

A szomszédom szólt március táján, hogy ott a fa, engedélyt kért, hogy kivághassa. Örömmel ráálltam – én úgy sem tudom megtenni, kevés hozzá az erőm.

Nyáron járt nálam egy kolleganőm a férjével, a férje szólt, hogy azt a fát ki kellene onnan vágni, mert lefordítja a házat az alapjáról, egyszuszra fölajánlotta, ha van fűrészem, ő szívesen kivágja. Nos, nincs láncfűrészem.

Szóltam annak a férfnak, aki a füvet vágja le a kertemben – ó, ne hívjon senkit, majd mi kivágjuk a fiammal. Legalább kétszer megnézte, mire szólt, hogy ezt bizony nem tudja kivágni. Mire idáig elértünk, már szeptember volt.

Nyáron hátramentem, én is megnéztem, olyan volt a törzse, mint a kis fiatal almafának, pár centis átmérője volt.  Mikor az utolsó jelentkezőm a fiával már nem tudta kivágni, több mint 20 cm-es átmérővel incselkedett és piszkálta a tetőt.

Most októberben szóltam egy nagyon megbízható falubelinek, elmondta, hogy nincs semmi baj, egy hónap múlva lehet róla szó, amikor lehullott az összes levele.

Elmúlt az egy hónap, lehullott a levél, megint telefonáltam a megbízható ismerősömnek, sajnos nincs ideje mostanában. Majd esetleg újabb egy hónap múlva.

A fa csak áll ott, erősödik, nő. Piszkálja a tetőt, a gyökere bántja az alapot.

Egyelőre kifog rajtam, ő áll nyerésre.