In memoriam Római-part 3

Egy másik aranyos történetet akarok elmesélni, ami csak a Római-part, a vízi túrázás kapcsán jut most az eszembe.  Ezt a kirándulásunkat is a Római-partról, a Tritonnal tettük.

Egyszer úgy döntöttünk, hogy beleszagolunk a Duna kis ágába. Elteltünk a valódi hajókkal, amelyek hatalmas, nagy hullámokat vetettek, amik miatt sokszor tényleg csak kapaszkodni lehetett az evezőkbe, meg kitámasztani, ha megbillennénk. Ezért nem a bal oldalunkra vettük a Szentendrei szigetet, hanem a jobbra – rosszabbul tudtam így tájékozódni, mintha a nyakam nem tudna máshogy fordulni, a szemem automatikusan a balra-figyelésre állt volna be. Nem a bal oldalunkra esett a part, amitől nem mehettünk bizonyos távolságon kívülre, mert akkor már nagyon belekerülünk a folyósodrába. Én bizony nem láttam, szerencsére a férjemnek jó volt a szemmértéke ebben a helyzetben is.

„Felfedezőútra” indultunk, még nem játunk a mesés nevű Tündérszigeten, oda akartunk menni.

Lehet, hogy a neve mesebeli, de annyi szúnyog volt rajta, amennyi egyetlen mesében sincs. Nem győztük magunkat csapkodni, a szúnyogriasztónk gyorsan elfogyott.

Azt gondoltuk, majd kifüstöljük ezeket a vérszívókat, szalonnát sütünk, kenyeret pirítunk este, az lesz a vacsoránk.

Így is tettünk, amikor már kialudt a tűz, összepakoltunk mindent, a maradék pirítóst a tűzhely szélére készítettük a másnapi tűzrakáshoz, Mosakodtunk, fogat mostunk, és mielőtt a szúnyogok fölébredtek volna, mi már behúzódtunk aludni a sátorba.

Reggel a madarak hangja, meg a nap első sugarai ébresztettek föl. Ámultan láttuk, hogy a pirítós eltűnt a tűzrakó hely pereméről. Semmilyen nyomot nem találtunk, hangya nem lehetett.

Másnap este ugyanúgy tettük, ott hagytunk egy kevés pirítóst a tűzrakó peremén. De most már résen voltunk, csak behúzódtunk a sátorba. A fejünket kidugtuk a nyílásán, nem beszélgettünk, némán vártunk.

Egyszer csak megmozdult valamilyen árnyék. Aztán még egy. Meg még egy. Vagy öt kis jószág jött a tűzhelyünkhöz a pirítóst enni. Egy sün család volt. Az orrunk előtt falatoztak, nem tudták mire vélni ezt a terüljasztalkámot.

A sün-papa vezetésével az egész család ette a mi kinn hagyott maradékunkat.

Aznap este szándékosan, tudatosan hagytuk kinn a sün-család vacsoráját. Reménykedtünk, hogy amikor eljövünk a szigetről, fognak találni annyi cserebogár pajort, földigilisztát, lehullott bogyót, amennyivel fölnevelhetik a csemetéiket.

Hiába támadtak a szúnyogok, mégis Tündér sziget lett a Tündérsziget.