szikrák

Anya

Lányomék ma költöznek be a házukba, végre elkészült.

Én is házban lakom. Egy másik házban, egy másik településen. Nem akarnak velem lakni, pedig elférnének. De ez egy másik morgolódás témája lesz – ha egyáltalán meg akarom írni – elnézést kérek ezért a kicsi negatívumért. De úgy gondolom, ezt a kérdést megoldani egyedül csak az én tisztem.

Most kérdezi a lányom, hogy mekkora gázszámlát fizetek havonta. Jobb későn, mint soha! Fő a tervszerűség!

 

Felelni akartam a kérdésére, rájöttem, hogy nem tudok, pedig magam elé kaptam a legutolsó gázszámlámat. Mégse tudok.

 

Ugye, életbe lépett a rezsicsökkentés. Minden hónapban gondosan leírják, hogy mennyit spóroltam meg az adott hónapban. (Jaj, csak egyszer utalnák már vissza! De tudom ez az összeg nem arra való, soha nem fogom megkapni, mert az már régen a zsebemben maradt!)

 

Megnéztem tüzetesen a számlát. Van rajta fűtőérték, korrekciós tényező, meg a m3 nagysága is. Akárhogy akarom kiszámítani, nem jön ki a megajánlott 200 m3 díja. Nem is megajánlott, hanem a felajánlott. Mert az átalány fizetését vállaltam, amikor itt volt az ideje és a havi 200 m3 fizetését vállaltam. Egyszóval az óra alapján fizetünk, a szolgáltató meg a kénye-kedve szerint számláz. Tudom, ez is hibás meglátásom, nem tehetek róla, így érzem.

 

Tisztelettel megkérdezem: nem kaphatnék olyan számlát, ami az én közepesen fejlett intelligenciámmal, a közepes matematikai tudásommal ki tudnám számítani az 1 m3 gáz árát?

(Nem akarom magamat túlértékelni, a diplomáimat a Kádár-rendszerben szereztem…)

 

Nézeteim Dr. Benjamin Spock könyvével együtt a szemétkosárban landolnak. A lányom és a vőm szerint már elavultak, maradiak. Lehet, én nem vitatkozom senkivel. Főleg azokkal nem, akik a szívemhez közel állnak.

Önöktől kérdezem, és nem kérek rá választ: akkor miért engem kérdeznek, ha le kell kötni az unokámat, ha valamit meg kell oldani, ha valami nem úgy megy, mint eltervezték?

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!