Fölébredtem, kinyitottam a szemem, kijöttem az újságot elolvasni – mintha nélkülem nem történnének meg a dolgok, vagy a Duna visszafelé folyna. Na micsoda dolog, ha én azt nem tudom meg még aznap?
Megint a nyugdíjat rágták – mint a gittet Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-jában.
Bajban a mai negyvenesek, megkérdezi a cikkíró, ők vajon miből fognak megélni öregkorukban?
Napok óta ezt taglalom, a hvg.hu, meg a hír24 nélkül is. Pusztán azért, mert a bőrömön érzem a probléma nagyságát. Érdekes passzus van a cikkben, megpróbálom pontosan idézni.
„Pedig valamelyik biztosítótársaság szerint akár havi hétezer forintnak is lenne értelme (ez körülbelül 4-5 millió forintot jelentene), Holczer Péter nyugdíjszakértő ehhez képest azt mondja; érdemi megtakarításhoz bizony a fizetésünk 15 százalékát félre kellene tenni (ami időskorunkra 20-30 millió forint közötti spórolást feltételez)”.
Nos, számoljunk együtt: ha 7 ezer forint megtakarítással 4-5 Millió lesz nyugdíjaskorukra, hogy megéljenek belőle, akkor a következő példa lefordítva a számokra, ötször, hatszor ennyit kellene félretenni öregkorukra, azaz 35 – 40 ezer forintot. Például melyik közmunka bére alkalmas erre? Arról már nem is beszélve, hogy a folyamatos munkavégzést biztosítani kellene. Ugyan kinek? A vállalkozó biztosítsa? Aki nyög az adóterhek alatt? A likviditásáért küzd?
Válasszuk ketté a problémákat. Ha a 40-es anya, vagy apa félretesz, kiizzad ennyit az öregkorára, honnan tegyen félre a gyermekének? Hiszen, mire oda ér a gyerek, az oktatás biztos, hogy fizetős lesz. Csak úgy, mint az egészségügy, az orvosi ellátás, ne adj isten, egy műtét pláne!
Addig, amíg az állam csak kiszipolyoz minket, ezt nem lehet megvalósítani. Mert képtelenség, bármennyire szereti is gyermekét, szüleit a 40-es fiatal szülő.
Na persze, ha mindenki felelősen gondolkodott volna eddig, akkor nem lenne ilyen nagy bajban a 40-es korosztály.
Érdeklődnék: mikor, ki kapta meg azt a fizetést, amiért megdolgozott?
Összehasonlítjuk az árakat a nyugattal, melyik fizetésből fizessük azokat ki? A balkániból?
Ezt a kérdést olyan régen feszegette már a korosztályom, hogy „unalmas”. Jaj, de jó annak, akit annyira érint, hogy unni tudja… Én is unom, leginkább azt a küszködést, amivel fölneveltem a gyermekemet, és most ugyanott tartok, mint amikor én kezdtem a munkát. Csak most a gyermekemért, az unokámért küszködhetek.
Pszichológusok a megmondhatói, ez másfajta küszködés. A szeretteimért teszem, nem magamért.
Hú, akkor talán az erő is más, amit ráfordítok, amit a gyerekem is ráfordít.
„Emelkedettebb”, mert más miatt erősködök.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: