Miért hagytuk, hogy így legyen?

Most olvastam a Konrád György interjúról, amit a Népszabadságnak adott. Sajnos a teljes riportot nem áll módomban elolvasni.

Elég régen tiltakozom itt a neten a Huxley-féle delta-ember, meg bármilyen besorolások ellen. Ha a születésétől meghatározott egy ember sorsa, és azt úgy is látják sokan, akkor kitörési lehetőség nincs.

Márpedig minden szavával erre törekszik O.V.

– Csak semmi haladás, tanulás, mindenki szakmát tanuljon, mert a gazdaságnak arra van szüksége. Minek annyi tanult ember? Magasabb a pénzük, mindenféle ostobaságot kitalálnának, tüntetnek az internetadó ellen.

Ugyan! Budi kell ezeknek, szittya őseink is arra jártak, vagy a bokor alá! Minek nekünk a Nyugat, mikor mi Keletről jöttünk? Minek nekünk a haladás, az olvasottság, mi a kellemes sötétségben – na jó, félhomályban érezzük jól magunkat. Ott lehet csak igazán jól dolgozni, félrevezetni, becsapni a másikat, bolondnak nézni, bolonddá tenni mindenkit. Lám csak a Keresztes háborúk is azért törtek ki, mert senki nem tudta, hol a helye.

Gazdagságot akartak, hatalmat, hát nem vették észre, hogy mi, a szittya őseink leszármazottai itt vagyunk, tele jó régi, megszokott gondolatainkkal, hagyományaink tiszteletétől eltelve, fejet hajtva őseink előtt.

A mai fiatalok képesek arra, hogy megváltoztassák ezt a modernkori egyeduralomra törési kísérletet. Reméljük, hogy valóban kísérlet marad.

Minden szem a mai fiatalságra tekint. Az öregeknek kötelessége segíteni a fiatalságot, nem kizárólag anyagilag, de eszmeileg is.

Példamutatásával, gondolataik kicserélésével, esetleg vitáikkal. Mert vitatkozni kell, akkor születnek meg a megoldások.

Mostanában divat, gyakori tett, Kádárt szidni. Én a Kádár rendszerben szereztem diplomát. Sok hasonló évjáratú ember szinte évfolyamtársam volt – noha nem jártunk azonos egyetemre. Miért kellene letagadnunk, hogy akkor is éltek gondolkodó emberek? Meg lettek is. Mert kivételesen nem lettek megnyomorítva.

Vigyük tovább, ne adjuk föl. Húszéveseink – negyvenéveseink benne vannak a családalapításban, lakásszerzés – építés nehézségeiben. Igazságtalan lenne csak tőlük várni, az elrontott világunk helyrehozását.

Ebben az elrontásban, mi is benne voltunk. Hiszen, hagytuk, hogy így legyen. Ami ellen a mi anyáink, apáink, a gyerekeink nagyszülei harcoltak például ’56-ban.