Az aranymetszés, nem csak az m1 egyik műsora. Ezzel jelzik talán, hogy kulturális program, amibe beleférhet olyan sok minden, mint látni is szoktunk.
Én most nem Mohácsy Szilvia okos kérdéseivel, a műsor felépítésével akarok foglalkozni.
Hanem, hogy mi a csuda az aranymetszés? Ugyan mi fán terem?
Túl olcsó poén lenne rávágni, hogy nem fán, hanem bokorban, mert csak a dalban teremhet valami is a bokorban, a gondolat, tudomány a fejben szokott megfogalmazódni.
Megteremni.
Még akkor is, ha nem nevezik még tudománynak. Majd csak jóval később, amikor a tudományos tételt is megfogalmazza valaki.
A szépérzék az ember sajátja, vele született képessége. Maga a természet is alkotott ennek a törvényszerűségnek megfelelően. Két fajta megjelenési formája van, szimmetria, vagy aszimmetria.
Ennek alapján állíthatjuk, hogy a fák szimmetrikus teremtmények, mert egyszer van egy látható részük, ami ugyanakkora, mint a láthatatlan: a fák törzse + lombozata egyenlő nagyságú a gyökérzetével, amivel kapaszkodik a földbe. (Ezt vidéki emberektől tanultam meg.) Tehát szimmetrikus, leszámítva a különböző sérüléseket.
Az ember is szimmetrikusnak indult. Hiszen két szemünk két fülünk, két orrlyukunk, két lábunk, két fülünk, két mellünk van. De valójában ez nem mondható szimmetriának, mert kicsi különbség mindig van (fényképészek a megmondhatói – ha a negatívot fordítva hívják elő, a kép tulajdonosa sem ismeri föl magát). Ritka a tökéletesen szimmetrikus arc.
Nem is ebben kell keresnünk az aranymetszés szabályait. Nagyobb egységben kell gondolkoznunk, maga az emberi test (ha éppen tökéletesen arányos), az aranymetszés szabályait mutatja. Szerintem az ókorban is erre törekedtek, hiszen ezért faragtak tökéletesen arányos szobrokat, (Pheidiasz). Később festettek ennek megfelelően (Leonardo da Vinci), és megpróbálták mindenféle vonalakkal megállapítani a matematikai megfogalmazását.
Persze sokkal korábban is törekedett az ember a tökéletességre, ha már nem is önmagában, de „csinálmányaiban”. Említettem az előbb Pheidiaszt, aki az ókorban élt, és a művészetében kereste a tökéletesség, az arányosság meghatározását. Ugyanakkor Pythagorasz, Euklidesz, akik már mind a számok útján keresték a megfogalmazást. De most képzeljék el, hozzájuk képest is régebbi korban alkalmazták az aranymetszés szabályait. Az ókori egyiptomi piramisokat megmérték jóval később, kiderült hogy az i.e. 2600-ban felépített gizehi Nagypiramis magán hordozza az aranymetszés később megfogalmazott szabályait.
Azért a következő részben még visszamegyünk az ókori görögökhöz. Megpróbálok fényképet keresni, hátha jobban érthető a szépség az épület – szobor – zene hármasának matematikai összefüggésével.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: