Juszt is!

Hogy is mondta Münchausen báró? Megfogtam a saját hajam, és annál fogna emeltem ki magam a …már nem tudom, honnan, legyen most elég az, hogy a slamasztikából.

Megrázom magamat, mint a kutyám tette fürdetés után, hát még a hátamról is folyt a fürdővíz.

Csak az udvaron tudtam ezt a műveletet megejteni, mert úgy rázta le magáról a vizet, hogy egy picike száraz terület sem maradt utána. Én meg tetőtől talpig csurom vizes lettem. Aki csak látott minket, először jó tanácsokkal látott el. Azután, mikor látta, hogy nem fogadom meg, és milyen visítós nevetésben török ki, hát ő is velem nevetett.

Mert a nevetés ragadós ám! Biztosan emlékeznek rá, valamikor régebben volt egy robot, egy masina, elfért a tenyérben és röhögött megállás nélkül. Én nagyon gyűlöltem azt a gépet, mert hallottam a „csinálmányt”, a „mache” dolgot benne. De csak idő kérdése volt, meddig bírok ellenállni neki. Derekasan bírtam, bírtam, aztán egyszer csak felvisítottam – elkezdtem vele nevetni.

Nem ilyen masina kellene ma, de egy csomó jó kis dal a Wurstliból.. A Lesz maga juszt is, meg a Bukj el szoknya, meg a Falusi kislány Pesten, meg a Bözsikém, aki októberben kíván epret enni, meg a Modell, aki szegény a fürdőkádnyi vizet iszik ki, azzal a felkiáltással, hogy ha ennyit kell inni, akkor  a fene se akar modell lenni!

Még nem is soroltam a Kazal jeleneteket, a Cipzárt, a tudományos alapon lerészegedő előadót, meg az Egy kis itóka, ha bennem van-t.

Latabár jelenetét, amikor lerajzol egy padon ülő nőt, udvarolni kezd neki, megússza ez miatt a kivégzését… Tehát azok a korok is csak nehezek voltak.

De anyáinkban talán volt annyi életigenlés, hogy nem hagyták el magukat. Szegények voltak, háborús körülmények között éltek, mégis tudtak nevetni.

Talán az a fránya ellenkezés, a Juszt is! Mégsem hagyom magam! Én elhatároztam, hogy ezt fogom követni, mert így csak terhemre vagyok magamnak. Inkább a szó, amelyről régen leszoktattak: Akkor is! De mondhatom úgy is, hogy Juszt is! Legalább a mozdulat, a tánclépés is jön a szöveggel.