Ahogy befejeztem a sorozatot, végre kialudtam magam.
Amikor kitaláltam a témáját, nem gondoltam, hogy ennyire megrázó lesz. Ha nem is az én írásomat elolvasni, de végiggondolni mindenkinek érdemes, hasznos lenne.
Máshogy állnánk egymáshoz, a bolygónkhoz, az állatainkhoz.
Nem vagyok Teréz anya, juj, nem is akarok ilyesmivel kérkedni, csak valami olyasmit kellene tenni, amit Ő kitalált magának és megtette.
Alaposan kifosztottunk mindent, egymást. Csak a hasznunkra gondoltunk, mert azt véltük a legnagyobb jónak, amit csak meg tudunk szerezni életünkben. Legyen az kőolaj, hogy autózhassunk, vagy legyen cápauszony, vagy medvetalp, vagy elefántagyar, vagy gorilla „keze” hamutartónak, esőerdeink fáit, hogy érdektelen, fölösleges holmiijainkat ízléses díszpapírba csomagolhassuk.
Azt hiszem kiderült a sok részből, hogy mekkorát tévedtünk.
Bolygónk nagyon sebezhető, magatehetetlenül várja, hogy a rajta élő lények ne rontsanak rajta, ne bántsák.
Életterét, az őt körülvevő levegőjét hagyják meg, mert különben megfulladnak a rajta otthonra lelt emberek, fák, állatok. A benne található ásványokat ne szedjék ki, mert sok millió év alatt kialakult anyagok (szén, kőolaj, ásványvíz) újabb kialakulásához már nincs reményünk. Persze utópiában még hihetünk, de mi értelme volna?
A bányákkal, furkálásokkal be nem gyógyuló sebeket ejtünk földünkön. A sebhintőpor, vagy kötszer nem használ, csak az ártó tevékenységet be kellene fejezni. Akkor hát tegyük!
Alig értettem meg, hogy mi közünk van az esőerdők pusztulásához? Hiszen nem én, nem mi irtjuk ki azokat! Az ész nélküli fogyasztás, a pazarlás igenis rajtunk múlik. Nem utópia az újrahasznosítás gondolata. Igaz, az atomhulladékkal nem tudok mit kezdeni, még átvitt értelemben sem. Mert elektromos árammal világítok, azzal működik a számítógépem, amivel pötyögöm ezeket a sokszor hallott, de meg nem fogadott gondolatokat.
A tv, a rádió, az internet számtalan ötletet ad a pazarlás befejezéséhez. Még én is írtam egy röpke vásárlási tanácsot adó kis írást. Nem tudom, hányan olvasták el. Nem is fontos, csak az, hogy annak értelmében vásároljanak. Biztosan sokan kitaláltak már hasonló ötletet.
Egy dolog biztos, új alapokra kell helyeznünk az eddigi ismereteinket. Az internettel nagyon kínlódom én is, de nem adhatom föl, nem adhatjuk föl! Minden fogyasztás csökkenthető észrevétlenül, csak meg kell keresnünk a lehetőségét, módját.
A jövő már itt van a nyakunkon. Szegény lihegne, ha kapna levegőt a nagy igyekezetében.
Meg kell látnunk, meg kell hallanunk, észre kell vennünk. Nem sajnálkozni kell rajta, egyszerűen „csak” segíteni neki.
Gondosan, mindenre kell figyelnünk. Nem is hittem, milyen sokra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: