Melyik korban élnék a legszívesebben? Utóhang.

Kedves Olvasóim!

Senki nem rendelte meg tőlem ezt a nagy időn átívelő sorozatot. Ráadásul nem vagyok történelem szakos tanár.

Csak ahogy a zene is betölt minden kort, a zenén keresztül kezdtem én is a korokkal foglalkozni, igazán nem jutottam valami nagy váratlan eredményre.

Ha a szegénységen gondolkodom, akkor összehasonlíthatok korábbi szegény családokat a mostanival. Az én szüleim nagycsaládból származnak. Anyuék hatan voltak testvérek, ebből egy korán meghalt torokgyíkban. Apuék heten voltak, ebből kisgyerekkorába meghalt kettő – okát nem tudom. Anyu mezőgazdasági vidékről, apu iparvárosból származott.

Átéltek két háborút, egy Tanácsköztársaságot, egy 56’-s forradalmat. Én elvált vagyok, és egy gyermekem van. Szép lassan épült le a családfánk.

Nem tudom, hol rontottuk el. A nagyszüleimnek nem volt vagyonuk, földjük, bérből, fizetésből éltek.

Azt hiszem az irreális igényeinket kell leengednünk, mindannyiunknak ahhoz, hogy boldogok lehessünk, hogy élhessünk.

Kinek a vallás, kinek az egyéb hite, nekem a muzsika segít bármi bajom is van.

A zene mellett olyan gondolatok jutnak eszembe, amik zene nélkül sosem. Engem nagyon inspirál a zene. Bach hihetetlenül rendet rak a fejemben, de olykor zavar. Akkor Mozartot kell föltennem. Nem énekes részleteket, jobbára csak zenekari műveket. Ahogy hallgatom, megváltozik a világ. Mint mikor kitakarítom a szobámat. Eltűnnek a porcicák, kiszellőzik a rossz levegő.

Szeretem ezt a mostani új, modern világot. Szeretem a tv-t, a telefont. Szeretem emberekkel körülvenni magam. Ha nem lehet, mert valami akadály állt elő, akkor szeretem a Skype-ot használni. Ki nem húznám a lábam innen sehova sem. Én ide születtem, itt vagyok otthon. Ebbe a technikába nőttem bele, vagy nem. Ezeket a körülményeket, viszonyokat ismerem.

Csak nem akarom, hogy bármit az ember, az emberiség ellen kitaláljanak. Ennyire ostobák nem lehetünk, hogy magunk alatt vágjuk a fát!

Minden újításunkkal, felfedezésünkkel az embert kellene szolgálnunk, nem a gyilkolást. Az emberi tisztességre, tisztaságra vigyáznunk kell.

Úgy kellene élnünk, mint a gondos háziasszony teszi. Vigyázni a tisztaságra, testünk, lelkünk tisztaságára, azon kívül lakásunk, életterünk tisztaságára. Ebbe az élettérbe gondolom, minden beletartozhat: a város, ahol élünk, az utca, a folyó, de még a kerület is, a megye, az ország, a Föld, a tengerek. A hely, ahol élünk. Muszáj a mocskot kitakarítani. A rengeteg szóismétlés nem véletlen.”Az ismétlés a tudás anyja”

Olyan lesz a világ, mint mikor ablakot tisztítok. Az első letisztító mozdulat után, amikor meglátom magam a visszatükröződésben, hatalmas mosolyra kell húzni a szám.

Ezt a letisztítást végezzük el sokszor. Akkor talán többet tudunk mosolyogni.

Elhisszük ahogy igaz is: valamit tettünk magunkért, a jövőnkért.