Virtuózok

Miközben írom a kis írásomat, a hátam mögül hallom  a tv m1 csatornájából a Virtuózok c. műsort.

Sokszor abbahagyom a gépelést. Oda kell fordulnom a tv-hez, mert valami remeket hallok. Ugyan kik azok, akik ezt a csodát elővarázsolják?

Egy komolyzenei hangverseny, később rájövök, hogy ez bizony verseny a javából.

Nem Kocsis Zoltán, nem Ránki Dezső, nem Bogányi Gergely, nem Szokolay Balázs……..sok-sok tizenéves fiatal, mondhatni zeneiskolás korú gyerek. Igazán nem is mondhatnám rájuk, hogy gyerekek, olyan érett művészként, bravúros technikával játszanak.

Most veszem észre, hogy az idősebb művészek közül csak a zongoristákat említettem meg.

Hegedű művészként említhetem Szenthelyi Miklóst, fuvolaművészként Horgas Esztert, de mehetek tovább ábécé sorrendben, teljesen fölösleges, ezek a „gyerekek” nagyszerűek.

A hallott műsor volt a hab a tortán. Ezek a gyerekek szólistának születtek, kiforrott művész-lélekkel bírnak. Na de hol van a torta? Hol vannak azok a gyerekek, akik nem ilyen komoly elhivatottsággal, a magyar zenei élet derékhadát alkotnák?

Meggyőződésem, hogy a zeneiskolák padjaiban, tanulják a hangszerüket megszólaltatni, fanyalognak a szolfézs órán. Mert a szolfézstól általában fanyalogni szoktak a gyerekek.

Valahogy nem értik, nem érzik, hogy nem unalmas tantárgy, hanem kirakós játék. Olyan puzzle, ami megszólaltatható. A szolmizálás, a kvintkör csak egy kis számtan. A ritmus, meg a ritmusértékek a törtek világa, de a zenén keresztül könnyebben megérthető, mint a számtanban elmagyarázva. Így egy csapásra két tantárgyat is megért az, aki zenét tanul.

Sok, nagyon sok ilyen kis virtuózt kívánok magunknak. Még több egyszerű zeneiskolást, aki szereti a zenét, energiát fordít a tanulására. Értékes felnőttek lesznek.