A tanítás, a zenehallgatás, hallgattatás lett a „nünükém”. Mindenkit szeretnék rá megtanítani, akár zeneiskolás, akár felnőtt. A zene sok dologra hasznos. Ritmust ad, érzelmeket korbácsol föl, rendszerbe foglalja az életünket.
Az ember nem élhet csak a munkájának, mert beleszürkül. Unalmassá, egyhangúvá válik minden munka egy bizonyos idő után. Zenehallgatással lehet javítani, tanulással lehet fejleszteni, agyunk úgy van berendezkedve, hogy néha mással is kell foglalkozni. Akkor ebben az esetben még pihen is szegény lestrapált agyunk. Ha fizikai munka az, amivel foglalkozunk, akkor szellemi munkával, ha szellemi munkával foglalkozunk, akkor fizikai munkával kell megelőznünk a kifáradást. Jó emlékeznünk arra, hogy a torna, a futás, a testmozgás kiválthatja a fizikai munkát.
A szellemünket célszerű tanulással „megtornáztatni”, elkerülhető így a Bilobil meg a hasonló memória-védő gyógyszer (így védjük a gyomrunkat, májunkat). A memória az egyik „alkatrészünk”, ami ha nem használjuk, akkor berozsdásodik, egyszer csak nem működik rendesen. Jön a memóriazavar, a különböző rémisztő jelenségeivel. Persze nem kell rögtön az Alzheimer kórra gondolnunk, bár azt is kordában lehet azzal tartani, ha megfelelő orvosi ellátás, megfelelő gyógyszerezés mellett működtetjük az agyunkat.
Játsszunk el a gondolattal, tekintsünk az emberi testre úgy, mint egy autóra. Majdnem, de lehet, hogy minden szervünknek megtalálható a gépi megfogalmazása. A tüdő természetesen a levegővel kapcsolatos autó alkatrész, a Trabantból emlékszem a légszűrőre, de ez nem igazán jó, mert akkor az orrunk mi lenne? A szívünk az autó motorja, a benzin a táplálék, a benzintank a gyomrunk. Ezért fontos, hogy ellássuk tápanyaggal a testünket. Az autó motorja is megáll benzin nélkül. A legfőbb irányító, a komputer (a fedélzeti komputer) az agy. Ami mindig megmondja, merre kell mennünk, mit kell tennünk. Az autót mindenki karbantartja, vigyáz rá, időnként műszaki vizsgára kell vinnie.
Senkit nem akarok ezzel riogatni, de mint a „futóművünk”, azaz a lábunk izmai is el tudnak sorvadni, ha nem használjuk, nem tornáztatjuk, nem sétálunk legalább, akkor bizony gyorsan jönnek a fura, nagyon komoly betegségek. Az izmainkat is karban kell tartanunk. Így vagyunk az agyukkal is. Még idősebb korban is célszerű, javasolt a tanulás. Nem szabad félni tőle, nem erőltetjük meg az agyunkat. Eddigi ismereteink szerint ez lehetetlenség, annyira túlbiztosított az agyunk felépítése.
A beépített emberi számítógépünket, komputerünket, az agyunkat eddigi ismereteink szerint nem tudjuk kimeríteni, soká, még nagyon soká táplálhatunk bele információkat. A tényleges számítógépünkbe sokszor kell „memóriát” (RAM-ot) telepítenünk, mert besokall. Nos, ez az emberi aggyal nem fordulhat elő. A tanulás csak közérzetjavító, fiatalító.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: