Figyelj a többiekre!

Sokszor lehet hallani, ezt tedd magadért, azt tedd magadért, „fuss az életedért”. Én két szóban gyűjteném az összes instrukciót: figyelj a többiekre!

Abban soha nincs semmi nézetkülönbség, hogy melyik a jobb, adni vagy kapni. Mindenki azt tartja, hogy adni jobb. Nohát én itt némi ellentmondást érzek. Ha csak a magammal való foglalkozásra buzdítanak, akkor hol maradnak a többiek? Akiknek jobban szeret mindenki adni, mint kapni tőlük?

Talán célszerűbb lenne most már a többiekkel foglalkozni, annyit törődtünk magunkkal, hogy már szinte belefáradtunk, nem lehetne akkor most már a többiekkel törődnünk? Nem szállni a villamosra ápolatlanul – mert a többiek undorodva elfordulnak. Tanulnunk, mert a többiek talán követik a példánkat? Kedvesen köszönni a boltban – talán kedvesen fogadják majd. Nyitott szemmel járni az utcán, talán észrevesszük a segítségünkre szoruló fogyatékost, és segítünk nekik, a többiek észreveszik ezt, és legközelebb ők s így tesznek? A fogyatékos lehet vak, lehet mozgássérült, segítségünkre rászorul. A többiek segítségére is.

Ekkor eszembe jutott egy korábbi írásom, amiben az enyém – tied – mienk birtokos személyes névmásról okoskodtam. No igen, de ott az írás a felelősségre volt kihegyezve.

A felelősséget az egyénnek kell vállalnia, mert különben névtelen tömegbe olvad bele az egyén. Nincs ellentmondás a két írás között, a régi és a mostani írás között. Mert az egyes emberek felelősségének összege adja a közösség felelősségét. Így lesz a mi hibánk egy személytelen, név nélküli csoport felelőssége, amibe nagyon jól el lehet bújni.

Azonban, ha valami pozitív dologban gondolkodunk, (tekintettel lenni másra, segíteni, szeretni) akkor egyből világossá válhat az egyén, csak kaphat. Amitől a személyisége pozitívabb megvilágításba került, jobban érezheti magát.

Tehát úgy adott a többieknek, hogy saját magát ajándékozta meg. Önzetlenül, a többiekre is figyelve.

Nos itt van a szó, ami kipottyant a mai szótárunkból. Önzetlenség.

Nem lenne szabad olyan sokat magunkkal foglalkozni, hogy magunkra unhassunk. A többiek megszínesítik az életünket, akár párkapcsolatról beszélünk, akár csak azonos időben megyünk az utcán. Senki nem tiltja meg nekünk, hogy a többiekre kedvesen mosolyogjunk. A boltba, a postára, a vonatfülkébe belépve. Nem írom, hogy a villamosra fölszálláskor is, de a távolsági buszon, a repülőn az utastársnak, a közvetlen szomszédnak legalább köszönjünk. Minden időben, minden körülmények között érdemes a magunk érdekében gyakorolnunk a figyelmességet, az önzetlenséget.