Boldizsár visszaadta az ipart

Boldizsár szeretett dolgozni, persze sok pénzért. Ennél jobban csak több pénzért szeretett volna.

Így történt, hogy másodállásban vállalkozásba kezdett, amikor eljött az ideje. Energiája volt, becsületes munkásvolt – becsületes vállalkozó lett. Boldizsár vitte a szakmai részt, a felesége meg a papírokat intézte.

Keresett is szépen, futott a szekér. Jó szakember volt, így dőltek hozzá a megrendelések. Mindig azt mondta, hogy egy napnak 48 órából kellene állnia! Egyedül már nem győzte a munkát, alkalmazottakat is föl kellett vennie.

Idővel megcsappantak a megrendelések. Kezdtek elszegényedni az emberek. Már egyedül is el tudta látni a cége munkáját. Rá kellett jönnie, sok embert kell eltartania a picinyke vállalkozásának. Ahogy görnyedt a főkönyve előtt, számítgatta a jövedelmét, kemény elhatározásra jutott, el kell bocsájtania az alkalmazottait. Először könnyeivel küszködve csak az egyiket, aztán sírva a másikat is. Észre sem vette, a barátai lettek az alkalmazottai. A sok közösen elvégzett munka sok élményt adott mindannyiuknak. Magára maradt, nem volt kivel megbeszélje a szerződést, a munkát, a fortélyokat. Csak az asszony maradt mellette a bizniszben, de ő nem ért a szakmához, csak a számlákhoz, meg a pénzhez…

Elment a kedve az egész vállalkozásától. Elhatározta, hogy megszünteti.

Ügyvédet fogadott, a végelszámoláshoz könyvelőt,  bejelentették az APEH-nál.

Ekkor történt, hogy a főállásában nyugdíjba küldték, mert ott is csappant a munka. Szerencséje volt, még 4 hónapja volt a hivatalos lenyugdíjazásig, erre az időre már nem munkanélküli segélyre küldték. Az asszonnyal kettőjükre a megtakarított pénzük, meg a nyugdíjuk kitart már ameddig kell…

Boldizsár boldog volt. Szépen éltek az asszonnyal, a gyerekeknek lakást vettek, ahova megszülethettek az unokák, csak még ezt a cég megszüntetését kell elintéznie.

Berendelték a APEH-ba végelszámolásra a főkönyvével, meg a számláival.

Kocsiba pakolta, betrógerolta az összes papírt. Órákig cincálta szerte szét az előadó a számlákat, a szerződéseket. Szinte vizsgáztatták, hogy mikor mit számolt el költségnek, mekkora rezsivel dolgozott, hogy adóztatta az alkalmazottakat, ő milyen és mekkora adót fizetett. Áldotta az eszét, hogy mindent alaposan elmagyaráztatott magának az asszonnyal, mindenre meg tudta adni a pontos választ. Nem is találtak semmit, minden rendben volt, elfogadták a végelszámolást.

Most már nem maradt hátra csak ez kicsinyke formalitás a cégbírósággal, meg végezetül az APEH-hal. Megnyugodhatott, de szájában mégis gyűlt a keserű érzés. Nem tudta elképzelni, hogy mi is hiányzik: a munka, a pénz, a társaság?

Szomorú lett. Olyanná változott, mint egy szomorú, dühös, félkarú óriás.