Lecseréltük az 500-as trabinkat, szerencsésen túladtunk rajta, nyilván, mint mi voltunk, hasonló vékonypénzű fiatal pár vette meg. Remélem, bár nem kérdeztük, hogy autószerelő-e a férfi, beült a trabiba és elpöfögött vele. Mi mindenesetre boldogok voltunk, hogy túladtunk rajta.
Ha kocsit akartunk, csak Trabantban gondolkozhattunk, ráadásul használt Trabantban. Már kicsit jobb volt a helyzet, legalább a fizetésünk terén. Már megengedhettük magunknak a szakember megfizetését a szereléséhez, nos nagy sikerem, hogy elértem ennyit a férjemnél.
Belátta, hogy csak az akarata van meg, a tudása kevés hozzá, hogy használni is lehessen az autónak nem nevezhető járgányt. Mert továbbra sem tekintette autónak, de boldogan vezette.
Nagy kirándulást tereztünk be, elmentünk a Szlovák Paradicsomba.
Bizony!
Bírta a trabink!
Férjem boldogan vezette. Egész utat egyedül vezette végig, meg kell, hogy mondjam, nagyon ügyesen haladtunk a szlovák kanyargós utakon. Ami egy magyar ember hajtűkanyarhoz nem szokott tűrőképességét nagyon megterheli, az én páromnak meg se nyikkant, vidáman pöfögtünk a Tátra felé.
No, azért a Tátrába nem mertünk fölmenni, megelégedtünk gyalog a Hernád áttörésének a megmászásával, igaz ezt megtettük a 4 éves kislányunkkal!
Utólag visszagondolva, nagy merészség volt tőlünk ez. Igaz, én vezettem mindig hátrafelé magyarázva, hova kell nézni, lépni, középre vettük a gyereket, párom zárta a sort, ha bárki gurul, elkaphassa. Persze mindenki – lányunk is, én is nagyon vigyáztunk, nem akartunk elesni, de a gyerek nagyon élvezte.
Egy bajunk volt, a paradicsomi kempingben koedukált fürdő volt, fogmosásoz egy vályúba kellett mosni a fogat – már amennyi megmaradt belőle, mert olyan hideg víz jött a csőből, mintha a jég olvadásából csorogna itt. Ugyanilyen hideg jött a tusolóból is. Gyorsan tovább kellett állnunk, mert nem bírtuk néhány napnál tovább.
Hazafelé még megálltunk éjszakázni egy faházban, ami olyan hideg volt, mint a jégkunyhó, igaz, ez volt a neve Iglo, ami szlovákul jégkunyhót jelent. Picit megfagyva alig vártuk már, hogy hazajöjjünk.
A kis trabink, mint „aki” tudja, hogy őrá most nagy szerep vár, minden szem rá szegeződik, hogyan fogja hazahozni a kicsiny családot, akik a gazdái lettek erre a nyárra, brilliánsan viselkedett.
Párom minden mozdulatának engedelmeskedett, fantasztikusan, biztonságosan vette be azokat az irgalmatlan kanyarokat, vigyázott mindannyiunkra, egyszer sem volt kétséges a beindítása.
Hazaérkezés után boldogan merültünk egy nagy kád forró vízbe.
Végezetül el kell mondjam, a szerelőként nem díjazható férjem nagyon jól vezette a trabit.
Bár változatlanul nem tartotta kocsinak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: