Trabi I.

Valamikor régen, megbeszéltük a férjemmel – mit megbeszéltük, Ő kinyilatkozta, „Trabantot aztán nem, soha nem, az nem autó!”

Aztán telt múlt az idő, kellett volna a kocsi, hogy kimozdulhassunk kényelmesen piciny gyermekünkkel, és nem úgy, hogy még a fülünkön is lóg egy-egy csomag: a pelus, a cumisüveg teával, másik vízzel, a pótélelmiszer a babának, egy póttakaró, amin tisztába tehetem a gyereket. Egy este hazaállított a párom egy idősebb úrral, bemutatta: „Szívem, az ő autóját kellene megvennünk, jó vásár, olcsó az ár, olcsó a fogyasztás, és csak 20 ezer forintba kerül. Azért hoztam haza őt is, az utcán áll a kocsi, ki lehet próbálni, gyere, nézd meg, próbáld ki te is!”

Hagytam csapot, papot, mentem le a kocsihoz szemrevételezni. Kiderült, hogy a már akkor is kifutóban lévő Trabant 500-as volt. Persze én akkor nem értettem az autókhoz, (igaz, még ma sem, ezt meghagyom a férfinépnek). Csak azt láttam, hogy gyönyörű piros műbőrrel bekárpitozták, szivaccsal alápárnázták, szemrevalónak ítéltem meg. Ja, hogy el ne felejtsem, a párnái miatt kényelmes volt. A rengeteg szivacs kellően hangszigetelte is a kicsi kocsit. Nem dübörgött, nem köhögött, alig hallottuk a sustorgását. Szóval megvettük.

Aztán jöttek az addig nem ismert gondok: át kellett íratni. Biztosítást kellett kötni, miután megnéztünk egy csomó biztosítót (kettőt, mert akkoriban annyi volt),  eldöntöttük, hogy legyen Casco is (később ezt valamilyen meggondolás alapján lemondtuk). Odafigyelni a kerék nyomására, a pótkerékre, az egészségügyi dobozra, a szélvédő tisztaságára (erről gondoskodni mindig az én feladatom volt), a pót-izzókészletre, az alapszerszámokra a csomagtartóban.

Férjem, (aki az elmondásai alapján mindenhez értő ezermester volt, a későbbiekben bebizonyosodott, hogy tévedés sajnos) a haver sráccal szerelték az autót. Vettünk bele gyertyát, ékszíjat, fékbetétet, féltengelyt. Alig lehetett beszerezni, mert mondom, kifutóban volt ez a márka. Többet állt a trabi a házunk előtt az utcán, mint ment vele kicsinyke családunk. Az igazság az volt, ha elhatároztuk, hogy kocsival megyünk valahova, a trabi megmakacsolta magát, mint egy huszadik századi öszvér, és beindulni sem volt hajlandó.

Egyszer csak összeállt a kocsi, minden alkatrészt tudtunk kicserélni, a csillagok állása is kedvezőre váltott, túladtunk a szegény öreg kocsinak nem nevezhető trabinkon, mert jött a másik a látóterünkbe, a trabant 601-es. Persze ez is csak használtan. Na, ezt már tudtuk rendeltetésszerűen használni, külföldre is mentünk vele.