Magad uram, ha szolgád nincs!

Végre lakáshoz jutottunk! Régi bérházban, egy csomó felújításra való elavult ósággal. Nem tudom, ezt a típusú lakáskiutalást vajon miért nevezik szociálisnak. Annyi pénzünkbe fog kerülni, mire lakhatóvá tesszük, hogy annyiért már egy új lakás vásárlásába is beleugorhatnánk. Csak ahhoz nem kapunk elegendő hitelt, mert ketten a feleségemmel együtt sem vagyunk hitelképesek. Így meg egy csomót le tudok dolgozni, mert nem hívok majd mestert, csak az anyagot kell megvennem, a beépítéséről én fogok gondoskodni.

Nekiestünk a haverral a burkolat kövezetét feltörni a konyhában, fürdőszobában, WC-ben, mert a vízvezeték és lefolyó csöveit mind ki kell cserélni. Olyanok a víz-csövek, mintha kukac rágta gyümölcs lenne. Hiába, az idő vasfoga…

Fölvertük először a fürdőszoba, meg a WC kövét. Lett vagy 12 sittes zsák. Lehordtuk a kapualjba, megbeszéltük a házmesterrel. Aztán telefonáltam a szemétszállítónak, rendeltem egy konténert, amibe beleönthetem a sittet. Aztán kivettük a csatorna meg a vízcsöveket, meg leszereltem a WC kagylót és az öblítőjét. Majd kimentünk a konyhába, azt is szétvertük a haverral alaposan. Most már sem vécézni, sem fürödni, sem főzni nem lehet a lakásban.

Szegény feleségem! Még jó, hogy az anyjához tudott menni átmenetileg a gyerekkel. Még egy pohár vizet, egy kávét sem tudna nekünk készíteni. Ezért aztán – persze szükségből – sörözni kezdtünk a haverral.

Megérkezett a sittes konténer. Kihordtuk a kapualjból a lekészített sittet, letrógeroltuk a konyhai újabb termést, az egésznek a tetejére ültettük a WC kagylót, a rozsdás vízcsöveket, meg a lefolyó lyukas ólomcsöveit.

Amikor ezzel elkészültünk, szinte tele lett a konténer. Észrevettem, hogy a szomszéd épületből mintha készítenének egy heverőt az utcára…

Piszkos gyerekek hada kezdett szállingózni arrafelé. Percek alatt leszedték a fém-szemetet a konténerről, és ügyes kerekes alkalmatossággal (valaha babakocsi lehetett) megszabadítottak tőle. Én fölmentem a lakásba, összekészíteni a saját, kidobnivaló lomunkat, egyben tökéletesen ki is takarítottam, és minden fölöslegest levittem a konténerbe. Akkor láttam, hogy a fém lomjaink eltűntek, viszont a szomszéd házból a heverő ott díszeleg a konténer tetején.

Na, ekkor elöntötte valami az agyamat. Méregbe gurultam, talán még kiabáltam is. Az én munkámmal, a pénzemmel packáznak néhányan. Hiszen senki nem segített a haveromon kívül, magam fogtam meg a kőműves kalapácsot, bontottam föl a kövezetet, vittem le az utcára a sittet, a konténert nem kevés pénzért fogják elszállítani, amiért megint csak én (meg a feleségem) fogunk megdolgozni.

Nem gondoltam volna, hogy a sittes konténer mellé őrszolgálatot kell fogadnom!