Kedves olvasóim, már két szakembert is dolgoztatok, persze a hivatalos munkájukban, mert nagyon nehéz ez a weblap megírás, a webtárhely telepítése.
Értem én, hát nem vagyok teljesen sötét, a webtárhely olyan mint a lakásunk. a weblap meg a lakásunkban folytatott munkák, részletes felsorolással.
Azt azonban még nem értem, ha egyszer megvásároltam egy Kft-től a domain nevemet 2 évre, egy másik cég adja a tárhelyt ingyen, akkor miért kell fizetnem a domainnév használatáért? Nyilván azért vettem meg, mert használni akarom. Lehet, hogy ezek a gondolatok csak az én hozzá nem értő agyam problémái, sajnos nehezen fgadom be.
Azt látom, fizetni kell mindenért, akár te csinálod meg magad, akár mást bízol meg vele. Tudom, a költöztetés egy vagyonba kerül, de ha egyszer még nem volt eddig lakásunk? Azaz weboldalunk. A megvásárolt nevem használatáért kell fizetni? Valamit félreértek, ez így kétszer kifizetése ugyanannak.
Mennyivel egyszerűbb a zeneelmélet! Na persze, azt sok éven keresztül tanították nekem, megtanultam. Kíváncsi vagyok, az új tanulni vágyók mit mondanának a zeneelmélet bonyolultságáról?
Változatlanul állítom, ha a kulcsszavak összeírásával, kigyűjtésével kell kezdeni az internetes munkát, akkor a gombhoz varrjuk a kabátot, fordítva ülünk a lovon. Mivel egy hozzá nem értő személy (én!) mondja, biztosan nincs így. Nem létezik, hogy a sok sok szakember már nem talált volna ki jobb rendszert, ami az egyszerű agy számára is érthető lenne. Persze lehet, hogy nem is ez az elvárás.
Tanulja meg minél több ember a számítógép, az internet nyelvét. Sok ember dolgozik ebben a közegben, szerencsére van munkájuk, nem szaporítják a munkanélküliek számát.
Jaj, de fogok örülni, ha már csak a zeneelmélettel kel foglalkoznom! Milyen boldogan fogom magyarázni azt, meg a hangszerelést, hogy mikor milyen hangszert, milyen hangterjedelemmel, milyen hangulat megjelenítésére alkalmas, milyen stílusú zene megszólaltatására szokás (ezideig) használni. Az ezideiget azért tartottam fontosnak leírni, mert sosem tudhatom, mekkora újító tehetség olvassa majd az én útmutatásomat. Milyen újfajta gondolata, meglátása lesz az illető hallgatónak.
Kis türelmet kérek még, a katedraketoldala.hu egyelőre változatlanul feltöltés, megnyitás alatt van.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: