Rendkívül érzékeny lábbal vert meg a sorsom. Vagy áldott meg vele? Nem tudom.
De az tény, ha az üzletben nem járkálok az új cipővel eleget, hogy kitapasztaljam hol nyom, melyik díszvarrása fogja bántani a lábfejemet, hova gyűri/gyűjti be a harisnyámat, zoknimat, akkor bizony kidobtam az árát az ablakon, nem fogom tudni viselni a cipőt. Ha bármilyen kellemetlenséget tapasztalok, könyörtelenül le kell mondanom a még oly divatos, kényelmesnek látszó áhított, gyönyörű cipőről.
Sajnos számtalan esetben tapasztaltam ezt. Vettem már le a polcról gyönyörű, magas sarkú, emelt talpas igazi alkalmi cipőt. Leültem a próbaszékre, és gyönyörködtem a lábamra húzott cipőben. Oly szép volt, szinte csak nem szólalt meg: próbálj ki, lépj bennem néhányat!
A körúton láttam, a nők zöme ilyen cipőben járkál. Büszkén, vidáman lépegettek tova a dolgukra. Nem látszott senkinek az arcán, hogy valami is zavarná.
Csak én ücsörögtem az üzlet próbaszékén rendületlenül – nem tudtam lábra állni ebben a gyönyörűségben! Hol kinyújtottam ültömben a lábamat a levegőbe, hol letettem a talpamra…
Bokámból kiindulva forgattam a lábfejemet, egyszer az egyik oldalát, aztán a másikat mustráltam végig alaposan. Rettentően tetszett, gyönyörűnek láttam. Végre egy másik hölgy, aki szintén ott vásárolt, megszánt és talpra segített. Na igen, ekkor derült ki, mi a hiba. Fogtam, szorítottam a hölgy kezét. Megemeltem a lábamat, hogy lépjek, de igyekezetemben majdnem elestem. Ha nem fogom a hölgy kezét, biztosan el is esek. Csak a jó ég tudja, mi történhetett volna akkor a bokámmal, lábammal. Gyanítom, minimum némi ínszalag szakadással kerültem volna a baleseti ambulanciára.
De mivel szorítottam a kedves másik vásárló hölgy kezét, nem történt baleset. Azzal, hogy rásegített az emelt magasságra, olyan lett a látvány számomra, mintha létrán álltam volna.
A körülöttem állók sorra eltörpültek, liliputiakká váltak a cipőm talpa miatt. Nem vagyok alacsony, az átlagot bőségesen ütöm. De az a plusz 12 – 15 cm, ami a cipő miatt jött nekem, az már soknak bizonyult a megszokott komfortérzetemhez. Ilyen típusú magaslati levegőt nem óhajtottam szívni. Villámgyorsan leültem, levettem a cipőt. Utoljára még kigyönyörködtem magam a látványában, de tudtam, ha most visszateszem a polcra, soha többé nem veszem le újra. Fájó szívvel, de megtettem.
Hálát adtam az égieknek, hogy megkímélt engem, nem az ókori Athénban élek, és nem vagyok ott színész. Akkor kötelező lenne a koturnusz viselete, ami nekem nem sikerülne. Csak botrányba fullasztanám az előadást.
Az egyes szám jogos, merthogy két előadást nem engednének velem kiállítani.