Vágyódás kertes ház után

Istenem, azt hittük, hogy életünk legjobb üzletét kötjük! Aztán csalatkoztunk… Elmesélem nektek az egészet, úgy ahogy történt.

Egy kicsi kisvárosban laktunk, kényelmes, összkomfortos lakásban. De milyen az ember, ha gyarló? Egyszer csak elkezd többre vágyni… Mivel vidéken laktunk, álmunk nem volt idegen tőlünk. Lelki szemeink előtt egy vidéki, tiszta, nagy ház lebegett. Hatalmas kert, amiben illatozhat a jácint, ahol a gyermekeink kedvükre szaladgálhatnak. Ahol a veteményesben megterem a zöldség, a gyümölcs, a főznivaló.

Már nem felelt meg a lakótelep miliője, a mindig piszkos lift szaga. Persze mi sem takarítottuk, mert hogy veszi ki magát az, hogy csak én (meg a férjem, a gyerekeim) takarítjuk, a szomszéd fia meg ott köpi ki a rágógumiját, a kutyájuk ott végzi el a dolgát? Szóval egyáltalán besokalltunk. Valami másra, kényelmesebbre, tisztábbra vágytunk.

Hirdetést adtunk föl egy napilapban, vevőt kerestünk a lakásra. Szemünk egyre csak az általunk idealizált kertes házat, azt a kertet kereste, amit elképzeltünk magunknak.

Egyszer csak jött valaki, tetszett neki a lakásunk. Megegyeztünk az árban, az üzlet lebonyolításában. Gyorsan találtunk magunknak egy házat, amit megálmodtunk.

A lakást eladtuk, a házat megvettük. És most itt vagyunk. Igaz, a kezdeti idealizáló szemüvegünk már lekerült az orrunkról.

Rájöttünk, ha nem söpörjük össze a kutya piszkát az udvaron, ha nem húzzuk ki a kukát az utcára, akkor nem csinálja meg senki. Ha nem gondozzuk a kertet, akkor elgazosodik, ha nem locsoljuk a növényeket, akkor nem teremnek semmit. Ha tavasszal nem metsszük meg a fákat, nem lesz gyümölcsünk. Folyton füvet kell nyírni, mert kecskét, birkát nem akarunk tartani, hogy lelegelhessék. Férjemmel agyalunk a permetezés mikéntjéről, mert nem akarjuk magunkat, gyermekeinket megmérgezni…

Összefoglalva: szép, szép a kertes ház! De amit nem láttunk előre, hogy bizony itt is meg kell fogni a munka végét! Talán még jobban, mint a lakótelepi lakás esetében. Igaz, ha ott a lakótelepen mindenki megfogta volna a munka boldogabbik felét, ha toleránsabbak lettek volna egymással az emberek, ha a társasházunk közös képviselője nem azzal lett volna elfoglalva, hogy könyvelje a nem fizető tulajdonos társak hiányát… Ha becsületesen, igazán dolgozott volna mindenki a társasházunkért, talán eszünkbe sem jut kimozdulni onnan.

Megtettük, s ahogy itt vagyunk, már mindannyian nagyon örülünk. Tudomásul vettük, hogy meg van mindenünk, ha megcsináljuk. Nem lehet csak úgy csinálni, mintha dolgoznánk, tényleg dolgozni kell. De amikor hulla fáradtan leülünk a kertben, szétnézünk az ápolt növényeken, a kamrában a télire elrakott gyümölcsök, zöldségek üvegein, boldogan látjuk: mégis jó döntést hoztunk a költözéskor! A kertes ház visszaadta számunkra a munka becsületét, értékét.