szikrák

Megvan az új honlapom

Szóval, az úgy volt, hogy nekiduráltam magam, és csináltam egy vadonatúj honlap nevet, meg is vásároltam a jogom, mert azt akarom, hogy az enyém, és csak az enyém legyen. Hasonló témákkal akarok foglalkozni, mint itt. Tanítás, ifjúság problémái, párbeszéd az olvasókkal. Nem “konzervárut” akarok tálalni, hanem valódi új írásokat, a valódi új gondolatokkal “megterhelve”. Na ilyent többet nem írok, ígérem.

Még nem akarom elárulni az új honlapom címét, nevét, mert még nem aktuális. Sokfelé tájékozódtam, sokat megismertem a netről -a netből. Az biztos, nagyon bonyolult jószág ez a fránya net. Azt már biztosan látom, hogy nálam igaz lesz a “holtig való tanulás”.

Amit kezdetben nem hittem el, hogy sok ismerősöm lett, akár arccal, tényleg ismerősként, akár csak virtuális ismerősként. Jó érzés hozzájuk “tartozni”. Persze nem szabad túlértékelnem  ezeket a ismeretségeket. Nem valódi emberi kapcsolatok, csak az internet hozott össze minket. Mindenesetre rajtunk múlik, hogy építjük-e, ápoljuk-e ezeket az ismeretségeket. Még nem nevezhetem barátságnak, hiszen nem is az.

Itt van az internet nagy hibája – nem is az internet hibája, hanem a felhasználóié – annyira valódinak hiszi a felhasználó a kialakult kapcsolatot, pedig még nem tud a másikról semmit. Nem tudja, hogy szereti-e a rántott csirkét, melyik típusú moziba szeret járni, melyik a kedvenc könyve. Van-e egyáltalán? Itt kell nagyon vigyáznunk a gyermekeinkre, unokáinkra. Már nem a cukros bácsitól kell őket félteni, hanem a számítógép vigécektől. Oda kell figyelnünk, mit olvas a gyermekünk, mivel játszik a számítógép előtt gubbasztva, sokszor nekünk felnőtteknek kell őket kizavarnunk játszani, futkározni. Valamint nagyon fontos, tanítsuk meg őket megőrizni a mi kis titkainkat.  (név, lakcím, telefonszám, stb) Ezek nem is olyan kis titkok, igencsak húsba, pénztárcába vágó titkaink. Hogy végig már ne is gondoljam, mert beleszédülök. Én is nagymama vagyok.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!