Jancsika cipőt kap

Jancsika cipőt kap

Jancsika már nagyfiú, egy éves elmúlt! Cipőt kell húzni a lábára. Nem járhat mezítláb. Védeni kell a lábujjait. Ne verje be bútorba, küszöbbe. Na persze még gyakran ereszkedik négykézlábra, gondolja, úgy csak biztonságosabb!

Igaza van. Gyakran huppan a popsijára, onnan csak egy átfordulás, és máris négykézláb áll.

Anyukája gondolkodott a cipő vásárlása előtt, mi lesz a cipő orrával? Hiszen Jancsika még sokat csúszik-, mászik, gyorsan lekopik. Csúnya lesz. Aztán legyintett, mindegy, nem számít, a kisfiú lába, egészsége a fontos.

Szép, masszív, magas szárú cipőt vásárolt. Fűzője is, meg tépőzára is van, hogy álljon a gyerek lábán, ne tudja lerúgni. Tartsa a kisfiú bokáját.

Amikor anyukája ráadta Jancsikára a cipőt, ő először csak csodálkozott, „vajon mik ezek’? Megbillegtette a lábfejét, a cipők is integettek. Végül felderült a kis arca, mosolyra húzta a száját.  Tetszett neki az új cipő.

Lábán a cipővel nekiindult. Végighaladt a szobában az összes útvonalon, amit csak ismert, szinte felmérte a szobát. Ágytól az ajtóig, ajtótól az asztalig, asztaltól a játszószőnyegig, játszószőnyegtől az ágyig. Imbolyogva, bizonytalanul lépkedett. Ahol módja volt rá, belekapaszkodott az elékerült bútorba. Boldogan nézett körbe, kész, körbejárt mindent. Újra nekiveselkedett, elölről kezdte az egészet. Gyakran lehuppant a földre, átfordult, aztán megint kezdte, fáradhatatlanul. A szeme körül megjelentek a karikák, jelezték, hogy már nagyon elég volt az új lehetőség, a két lábon járás újra felfedezéséből. Szinte álomba merült a fáradtságtól, azonban nem, még nem – a kíváncsisága egyre hajtotta tovább.

Ekkor vett észre valami nagyon furcsát. Az új cipők megbokrosodtak. A bal lábas oldalba rúgta a jobb lábast. A jobb lábas megmérgesedett, elgáncsolta a bal lábast. Bármerre haladt a szobában, a cipők csak rosszalkodtak a lábán. Mondjuk, ha az asztaltól ment az ágyig, a jobb lábas cipő belerúgott a bal lábasba. Amikor az ágytól ment az ajtóhoz, a bal lábas cipő elgáncsolta a jobb lábast. Ez így tartott folyton folyvást. Mintha haragudtak volna egymásra. Pedig igazán takaros bal lábas, meg jobb lábas cipők voltak. Fűzőjük csak úgy feszített a lábán. A nyelvük meg kényelmesen rásimult a lábfejére. Még szerencse, hogy kiabálni nem tudtak. Egyszerre csak úgy verekedni kezdtek, némán püfölték egymást a cipők. Egy nyikkanást sem adtak ki.

Bezzeg szegény Jancsika mit tehetett volna mást? Megelégelte a gonoszkodást, és a földre huppanva torka szakadtából üvölteni kezdett. Húzta, tépte le a cipőt a lábáról. Csupa kék-zöld folt volt már a térde, ahogy mindig beütötte. Hol az asztalba, hol a kis székbe. Meg akart szabadulni a gonosz cipőktől. A bal lábastól is, meg a jobb lábastól is. Végre lehúzta úgy befűzötten a cipőket a lábáról és mérgében, erélyes mozdulattal bedobta az ágy alá. Azt hitte, hogy a cipők tehetnek mindenről. Nem akarta viselni őket soha többé.

Anyukája odalépett hozzá. Finom uzsonnát hozott Jancsikának, banánpürét babapiskótával összekeverve, meg almalevet. Jancsika nagyon szereti ezeket, mohón rácsapott a finomságokra.  Már el is felejtette a cipőket. Anyukája, ahogy etette Jancsikát, mesélni kezdett.

A komisz cipőkről, amik mindent elkövetnek, hogy a kisgyerekek ne tanulhassanak meg járni. Elmesélte, hogy bizony a lábát neki, saját magának, Jancsikának kell raknia szépen, sorban, nem összevissza. Magyarázni kezdte, hogy egymás után kell emelni előbb a bal lábát, utána pedig a jobbat. Nem mindig ugyanazzal lépni, mert akkor bizony felülkerekednek a cipők, ő meg földre huppan.

Megfogta Jancsika kezét, és csak úgy zokniban elkezdtek együtt sétálni.

Közben nyugodtan, csöndesen mesélt, beszélt, el nem engedte Jancsika figyelmét. Szinte csak duruzsolt a hangja. Boldogan, büszkén tanította kicsi fiát. A gyerek  végre megnyugodott.

Láss csodát, a közben a lábára visszakerült cipők rendesen viselkedtek, nem rugdosták, nem gáncsolták egymást. Még mindig anyukája kezét fogva lassan sétált Jancsika is. Bizony, a cipők hozzásegítették a járáshoz.

Nem tudott még önállóan lépkedni, de segítséggel már járt.