Egy puli monológja

Nem tudom, ki fogja a történetemet megérteni, de azért megpróbálom szavakba önteni a bánatomat. Igen csak nehezemre esik a Ti nyelveteken elmondani, egyszerűbb lenne, ha kiugathatnám. De azt sajnos nem értitek, nekem kell megtanulnom a Ti beszédeteket.

Születésünk után kényelmesen, vidáman éltem anyámmal, meg a testvéreimmel valaha az alomban. Anyánk finom, meleg, vackot készített nekünk, egész nap ott heverésztünk, olykor kimásztunk játszani, egymást megharapdálni. Ebből a szórakozásunkból anyánknak is jutott, engesztelésül olyankor megszoptatott.

Az akkori gazdám két férfi volt. Az egyik egy magas, fekete hajú, engedékeny fiatalember , a másik az apja. Na, Ő nagyon szigorú volt, tőle féltünk.

Egy szép napon ez a férfi dobozt hozott elő és rakta be az autójába. Nem tudtuk elképzelni, mit akarhat. Összenyalábolta a hugaimat, betette őket a dobozba, utolsónak engem is odatuszkolt. Begyújtotta a motort, indulni készült valahová. Félve, de kíváncsian néztünk az elkövetkezők elé, hiszen anyánkat az ólban hagyta.

Valahonnan a szomszédból egy nőnemű lény futott az autóhoz. Emlékeztem rá, olykor találkoztunk a kerítés mellett. Megcsodálta, megsimogatta a hugaimat. Hangosan lelkendezett, hogy milyen aranyosak vagyunk, /csak tudnám, mi az, hogy aranyos?/, az összes hugomat otthagyta, engem viszont kikapott a dobozból. A hugaim mind fekete szőrű pulik, én vagyok egyedül fehér és nem aranyos. Gondolom, ez tetszett a nőnek.

Elmentünk hozzá, az ő házába. Én megpróbáltam rögtön szemrevételezni a terepet. Megnéztem, hol a vizes edény, hol van a tál, amiből ezután enni fogok, hisz már anyám sem engedett szopni. Naná, kinőttek a fogaim, nem tudtam már úgy szopni, mintha nem lennének! Nem tudom kivenni a fogamat, nekem nem protézisem van!

De gyorsan ki is kellett próbálnom a fogaimat. A nő házában van egy polc, rajta papucsok, cipők. Amikor este a nő lefeküdt, én lepakoltam a polcról a papucsokat, s találtam egy csizmás dobozt, azt is leszedtem és sorban  megkóstoltam mindet…Finomak voltak, csak a gumipapucs volt kicsit rágós, nem ízlett. A csizma meg nem volt jó szagú, érezhetően még nem viselte a nő…

Na, amikor fölébredt és meglátta a polcot, rosszul lett, elkezdett sikítozni, szidni. Azóta mindig velem foglalkozik, folyton engem akar nevelni. Pórázon sétáltat, hogy ne rohangáljak. Ülnöm kell és várnom, hogy egyszer csak hívjon. Nem enged enni, csak ha valami parancsszót mond. Olykor megcsinálom neki, hadd örüljön! Csak tudnám, mit akar ezzel!

Tulajdonképpen jól érzem magam nála. Finom ételeket ad, még jutalmazást is kitalált. Ő még nem érti, ha én szólok neki, de tőlem megköveteli, hogy értsem őt. Ha már nagyon az idegeimre megy, bosszúból beterelem őt a kertből a házába.